2013-at írunk, a helyszín Hagymásüröm, egy fiktív falu egy fiktív országban, név szerint a Magyar Köztársaságban. Ez egy viszonylag nagyobb, 1800-1900 lelket számoló település, melynek mind a két végén volt egy-egy élelmiszerbolt. Az egyiket Józsi bácsi vezette immáron 30 éve, a másikat pár évvel ezelőtt nyitotta István, a községben felnőtt fiatal vállalkozó. Jól megfértek egymás mellett, elég nagy volt a népességszám, hogy kiszolgálják a falu egy-egy felét.
Így ment ez egészen a történetünk jelenjében bevezetett dohánytermékek kiskereskedelmének állami monopolizálásig. Mivel nem éri el a 2000 lakosságszámot a falu, így csak egyikük szerezheti meg a jogot a dohány árusításához. Mindketten beadták a pályázatukat, de hát szegény Józsi bácsi, mást se csinált egész életében, mint a kis üzletét vezette. Pont elég pénze volt belőle, hogy felnevelje a gyerekeit és békében eléldegéljen szeretett feleségével. Mit értett ő pályázat íráshoz, azt se tudta eszik-e vagy isszák. Nyilvánvalóan Pista, aki már egy másik generáció, hallott már ilyesmiről, meg az egyik régi osztálytársa, valami ilyesmivel is foglalkozik emlékei szerint, így felhívta őt. Karolina szívesen segített neki, így együtt megírták a pályázatot. Ahogy várható volt Józsi bácsi érvénytelen kérvényt nyújtott be, így más pályázó híján, a fiatalabb bolttulajdonos nyerte a dohányárusítás jogát.
Ezután elkezdett fogyni Józsi bá’ vásárlóköre, már csak a leghűségesebbek jártak hozzá. A falu nagy része és az átutazók, turisták is a másik boltba mentek, ahol mindent meg tudtak venni egy helyen, nem kellett külön elmenni a betevő dohányért. Így történt, hogy Józsi bácsi tönkrement, nem érte meg fenntartani az üzlethelyiséget és több mint 30 év után bezárta a boltot. Pista – kinek aranyból volt a szíve, és nagyon tisztelte mindenki Józsi bá’-ját – felajánlotta, hogy dolgozzon nála, de az öregnek nem engedte a büszkesége. Most a felesége rokkant nyugdíjából kénytelenek tengődni, napról-napra élni. Józsi bácsi depressziós lett és halvány mása önnön magának.