
Múlt csütörtökön hatályba lépett Szerbiában a dohányosok jogait korlátozó törvény, és hát elégedetlenek az emberek vele (mint ugye eddig mindenhol).
Az új jogszabály alapján tilos a dohányzás az állami intézményekben és épületekben, az iskolákban, a szociális ellátóintézményekben, a kulturális és sportesemények helyszínein, és a média hivatalokban. A tilalom minden nyilvános helyet, munkahelyet és szórakozóhelyet is érint, és a szabályszegő magánszemélyeket 5 ezer dínár (kb. 13 ezer forint), a vállalatokat pedig egymillió dínár (kb. 2,5 millió forint) pénzbírsággal sújtják.
Egyedül a kisebb bárok, kávézók választhatnak, hogy dohányzók vagy nemdohányzók akarnak lenni. A nagyobbaknak és az éttermeknek kötelező egy, legalább a hely felét kitevő nem-dohányzó rész kialakítása, aminek természetesen jól kell szellőznie. A Belgrád központjában levő. és rendkívüli népszerűségnek örvendő Greenet úgy döntött, hogy az utca egyik oldalán lévő kávézója dohányzó, a túloldalon lévő pedig nem dohányzó lesz. Az előbbiben alig van szabad asztal, az utóbbiban csak két ember üldögél. Jól reprezentálja ez az emberek véleményét az egészről. Csak nem értem miért nem kérdezik meg őket, hogy mielőtt döntenek az életükről, egyáltalán akarják-e azt a változást?!
Sok szerb úgy látja, hogy az új törvénnyel a kormány Brüsszelhez akar közeledni. A 75 éves Mirko szerint, aki saját bevallása szerint régebb óta dohányzik, mint dolgozik, a kormány európaibb akar lenni az európaiaknál.
Szerbiában az emberek 30-40%-a erős dohányos, és gondolom itt is úgy gondolták, ha korlátozzák őket akkor majd inkább leszoknak. Hát ismét tévedtek, és vakarhatják majd a fejüket, hogy mi történhetett. Miért nem sikerült? Azért mert az emberek nem programozható robotok!
Forrás: betegszoba.hu